Idén már volt szerencsénk beszámolni egy ízben a louisianai grind-, deathcore formáció - még 2007-ben piacra dobott - bemutatkozó kislemezéről. Annak az írásnak a befejezésénél nagy reményekkel vártam a nyári friss lemezdömpinget, hisz többek között ekkorra lett beígérve az első medvegyömöszölő korong is. Bárcsak minden - hasonlóan nagyon áhított - CD fele ilyen durván jól sülne, akkor sosem kéne gondolkozni, mit szeretnék pörgetni a lejátszómban.
Álljunk meg egy pillanatra és nézzük meg kik is alkotják ezt a kellőképpen őrült, ugyanakkor meglehetősen friss zenei vénával megáldott formációt. A mikrofon mögött egy fiatal hölgyet - igen, ő az aki ordibál -, Krysta Cameront tisztelhetjük. A gitárokon Steven Bradley és Mim Cameron csiszolja a pengetőket, míg a röfögős ritmusokért Dave felelős. A dobokon Mike hozza a rafkós breakdownokat, míg az effektekért és a billentyűkért Daniel Andrews felelős.
A bemutatkozó Ep és az It's All Happening megjelenése között eltelt két év alatt, a medvék által tolt muzsika experimentál jellege egyértelműen erősödést mutat. Azt is megállapíthatjuk, hogy ezeknek a fiatal zenészeknek már két éve elmentek otthonról - vagy ami még valószínűbb, már jóval az előtt -, de ha lehet, akkor ezúttal még távolabb költözött ép eszük. Leginkább tanyára... Itt olyan elemek használatára kell gondolni, mint a ló nyerítés vagy az idiótánál idiótább, pattogós effektek.
Nos, így az írás végén azt hiszem nincs más dolgom hátra, mint hogy levonjam a konzekvenciát: A IWABO első nagylemeze tényleg birkózásra kényszeríti az embert, de ennek a „csatának" minden pillanata emlékezetes. Úgy hiszem novemberben irány Bécs...
Turkáló - IWABO
2009.08.25. 13:12
Címkék: zene underground core turkáló deathcore gindcore
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://underview.blog.hu/api/trackback/id/tr131337107
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.